A fogyatékkal élő sportolók pszichológiai felkészülése és az előttünk álló kihívások 5. 4. 3

Author/s: Jasna Vešligaj Damiš

Keywords: pszichológiai felkészítés, kikapcsolódás, motiváció, célkitűzés, kommunikáció, önbecsülés

A modern sportágakban a pszichológiai felkészülés egyre fontosabbá válik annak érdekében, hogy jó, kiváló eredményeket érhessenek el.A felkészülés célja az eredmények javítása, amit az illető csak akkor tud elérni, ha pszichológiailag jól fel van készítve mindazokra a nehézségekre, amelyekkel a sportolás során szembesülnie kell.

A sportoló jó pszichológiai felkészültsége erős motivációt, nagy koncentrációt, nagy önbecsülést és jó érzelemkezelést igényel. Egy olyan sportoló, aki jó pszichológiai felkészítést kapott, jobban teljesít, kihozza magából a maximumot és kimagasló eredményeket ér el.

Ahhoz azonban, hogy sikeres sportolóvá váljon, nem kell profi sportolónak, vagy olimpiai bajnoknak lennie. Nem kell, hogy sok díja vagy kupája legyen, nem kell, hogy megnyerjen egy országos bajnokságot, vagy hogy szerepeljen egy sportmagazin címlapján.

Egy sportoló számára az a lényeg, hogy az általa kiválasztott sportág fontos legyen számára és elkötelezett legyen iránta, legyen akár élsportoló, akár hobbisportoló, fogyatékkal élő vagy ép, paralimpikon vagy olimpikon, aki a sportot, mint a rehabilitáció eszközét alkalmazza.

Fontos, hogy sportoló olyan vágyott, reális célokat tűzzön ki, amelyek kellően magasak és az illető képességeinek megfelelően reálisak. Fontos, hogy a célok összhangban legyenek az olyan korlátozásokkal, mint a mindennapi élet kötelezettségei, a pénzügyek, az idő, a fogyatékosság, stb. Következésképpen a sportban való részvétel gazdagítja a sportoló életét, és ha értékeli azt, amit kap, akkor megérik azok az erőforrások, amiket a sportba fektetett.

A pszichológiai munkának ugyanakkor sokkal nagyobb jelentősége lehet egy sportoló számára, mivel azokat a mentális képességeket, amiket a sportolók a siker elérése érdekében használnak, az élet más területein is lehet használni.

A sportpszichológusok tehát abban segítik a sportolókat, hogy javítsák motivációjukat, növeljék önbizalmukat,erősítsék a csapaton belüli összetartást és a koncentrációt. (Kajtna és Jeromen, 2013).Ha sportpszichológus működik együtt a fogyatékkal élő sportolóval, akkor az a fontos, hogy az illető egyéni képességeire fektessen hangsúlyt, ne pedig annak fogyatékosságaira. (Hanrahan, 2007).

A szakmai pszichológiai felkészítés célja

A fogyatékkal élő sportoló pszichológiai jellemzői által elősegítjük a tevékenység teljesítésének javítását, a jobb eredmények elérését, valamint a jelentős versenysikereket. Feltárjuk tehát:

• a végrehajtásban, a sporttevékenységekhez kapcsolódó motivációban, stb. mutatkozó hullámzások okait,

• a krízis,- stresszkezelést,

• a határok meghúzását (mennyit képes az illető teljesíteni, hol vannak a korlátai, illetve, hogy a korlátain lehet-e javítani );

• a teljesítménybeli különbségeket, hogy miben jobb, illetve rosszabb,

• a lassú fejlődést – a sportoló folyamatosan fejlődik, de sokkal lassabban, mint ahogyan akarna, vagy ahogy elképzelése szerint tudna.

A fogyatékkal élő sportolókkal való munkavégzésre való felkészülés gyakorlati vonatkozásai


A fogyatékkal élő sportolóknak szóló pszichológiai készségprogramok általában nem nagyon térnek el a nem fogyatékkal élő sportolókétól.Néhány módosítást mindazonáltal figyelembe kell venni (Hanrahan, 2014).

A fogyatékkal élő emberek munkájához kapcsolódóan általában szükséges főbb módosítások leggyakrabban a kommunikációs problémákhoz és más, a fogyatékosságból adódó specifikus módosításokhoz kapcsolódnak. A fogyatékkal élő emberekkel való munkavégzés megfelelő segítséget, a kommunikáció átalakítását és kreativitást igényel. (Hanrahan, 2015).

A fogyatékkal élő sportoló mentális felkészültsége – akárcsak egy ép sportolónál – segíti őt abban, hogy koncentráljon, hogy magabiztos legyen és pozitív gondolkodásmóddal rendelkezzen. Az általános mentális felkészítés a következőkből áll:

• pozitív filozófiai, morális és etikai attitűd kialakítása a világ iránt,

• pozitív attitűd kialakítása a sport iránt,

• magasszintű motiváció, önmotiváció (belső motiváció)kialakítása,

• megfelelő, reális célok kitűzése,

• hatékony szorongás, érzelem,- és stresszkezelés,

• jó és fókuszált koncentráció fenntartása,

• egy olyan ösztönző társadalmi környezet megteremtése, ahol megfelelő légkört és támogatást kell kialakítani,

• hatékony viselkedésminták elsajátítása önmagunk iránt, helyzetek során és másokkal szemben,

• különböző pszichológiai technikák elsajátítása és használata.

A pszichológiai felkészülés olyan pszichológiai technikák elsajátítását jelenti, amelyek lehetővé teszik a sportoló számára, hogy az felismerje saját képességeit. A folyamat sokórás képzést és kitartást igényel. A legnépszerűbb és leggyakrabban használt technikák a következők: (Tušak, Misja és Vičič, 2003):

• relaxációs technikák,

• vizualizáció, érzékszervi technikák

• koncentrációs technikák,

• önbeszéd-technikák,

• légzéstechnikák ,

• valamint pozitív gondolkodás és hipnózistechikák.

Mindezen technikák a fogyatékkal élő sportolóknál is használhatók, ha szükséges, képességeik és készségeik, valamint azok speciális korlátozásai szerint módosítva.

Lazító edzés

A progresszív izomlazítás (PMR) problémás lehet egyes, fizikai rendellenességekkel élő egyéneknél. Például a klinikai megfigyelések azt mutatják, hogy azok cerebrális parézissel (agyi bénulással) élő emberek, akik magasabb szintű bénulással élnek, kihagyhatják a progresszív izomlazítás feszültséges fázisát, mivel a feszültséges fázis növelheti a görcsösséget (Hanrahan, 2015).

E sportolók továbbá fontolóra vehetik a lazítás alternatív módozatait, mint az autogén tréninget.

Az amputált végtagokkal, vagy kerekesszékben élő sportolóknak lehetőségük nyílik arra, hogy a a progresszív izomlazítás leírását válasszák: a lazítás a test egyes részein történik, ott ahol az izmok a helyükön vannak, és nem érinti az amputált végtagokat, illetve a test azon részeit, amelyeket a gerincvelő-lézió, gerincvelő-sérülés sújt. Hanrahan (1995) arra az eredményre jutott, hogy a fizikai nehézségekkel küzdő sportolók 50:50-arányban az említett lazítási leírások mellett döntöttek.

Meg kell jegyezni, hogy a hasi légzés, mkint relaxációs feladat elősegítheti a relaxációt és a koncentrációt azoknál a sportolóknál, akik nem használják a hasi izmokat. (Hanrahan, 1995).

Vizualizáció és érzékszervi tréning

A vizualizáció technikáját – amely a mentális reprezentáció egyik formája – nagyon gyakran használják a sportban. Segíti az új motoros funkciók és mozgáselemek elsajátítását, segít elűzni a negatív gondolatokat, érzéseket, és javítja a koncentrációt.

A vizualizációs technika, avagy a motoros képek prezentációja egy rendkívül hasznos technika lehet a testi fogyatékkal élő sportolóknál, s használható a fizikai készségek oktatására való mentális felkészítésként.Mivel a fogyatékkal élő sportolóknak gyakran korlátozott lehetőségeik és bizonyos edzési problémáik is vannak, amelyeket egészséges társaikhoz képest nehéz leküzdeniük (közlekedés, akadálymentesség, rossz felszereltség), ezért a mentális gyakorlás rendkívül fontossá vált. A vizuális motoros magatartás emellett hasznos a cerebrális parézissel élő sportolók számára, mert a relaxációs összetevő csökkenti a merevséget. (Martin, 2013).

Segít a stresszes eseményekre és a sportteljesítményekre való felkészülésben, mivel a mentális képalkotás során a teljesítmény automatizálása és optimalizálása megnövekszik.

A vizualizációs technika hatékony lehet a testi fogyatékkal élő sportolók számára.Fontos, hogy a sportolók olyannak lássák magukat, amilyenek és úgy lássák magukat, amilyenek sportolás közben. (Hanrahan, 1995). Például: azok az úszók, akiknek egy lábuk van, ne ússzanak protetikai eszközökkel, tehát a protézis nem része annak a képnek, amit ők jelentenek.

Fontos, hogy a vizualizációs képek pontosak legyenek abban a tekintetben, hogy azokon mi szerepel, illetve mi nem,valamint, hogy azok fizikailag a valós helyzetnek feleljenek meg. (például ha egy sportoló protézist használ a sportolás során, akkor a protézisnek is a vizualizációs kép részét kell képeznie).

Az érintett végtagok motoros képeinek (vizualizáció) tisztasága a gerincvelő teljes károsodása után is megmarad, de az a végtag elvesztése után gyengébbé válik. (Malouin & Richards, 2010).

A rövidtávú fizikai zavarok, mint pl. a törött láb a motoros képek mérsékelt tisztaságát eredményezhetik, például azokét, amelyek a lábat érintik. A boka mindössze 2-4 héten át tartó rögzítése a láb mozgása során készült motoros képek tisztaságának jelentős csökkenéséhez vezet. (Malouin et al., 2009).

Természetesen azoknál a sportolóknál, akik szerzett fizikai rendellenességekkel élnek (ellentétben azokkal, akik genetikai rendellenességekkel élnek), a vizualizációs technikák használata frusztrációkhoz vezethet, amelyek főként a mostani és a sérülés előtti kép közötti kapcsolatból erednek. Például: egy úszó, akinek az egyik kezét amputálták és csak egy kézzel úszik, úgy látja magát a képen, mint akinek két keze van, ahogy az sérülés előtt volt. Ez haraghoz, frusztrációhoz, hasadt énképhez, stb. vezethet. Ezért kell nagyon óvatosaknak lennünk, amikor egy ilyen sportolót a vizualizációs technika segítségével irányítunk. Fontos, hogy a saját elképzelt imidzsének tisztaságára, az imázs-kontrollra alapozzunk (egy kézzel való úszás), így hatékony stratégiát alakítunk ki az illető technikájának javításához, felkészülünk a versenyre, és erősítjük önbizalmát. (Hanrahan, 2014).

A vizualizációhoz hasonló a szenzoros technika, amelynek során a sportoló egy sportteljesítményt képzel el, de az magában foglalja még a kinesztéziát, a hangokat és olyan más olyan érzékszervi teljesítményeket is, amelyek a sportteljesítmény során valósulnak meg. (Tušak & Tušak, 2003).

Az enyhe mentális zavarral élő embereknek a kognitív és motoros feladatokban nyújtott teljesítménye a vizualizáció által javult. (Screws & Surburg, 1997). A mentális zavarral élő embereknél a testedzés és a vizualizáció kombinációja hatékonyabbnak bizonyult, mint a önmagában a testedzés (Surburg, Porretta & Sutlive, 1995).

Pozitív gondolkodás tréning

A mentális felkészítés során a pozitív gondolkodás kontrollálásának technikájával is foglalkozunk. Fontos, hogy a pozitív gondolatok és azok önálló irányítása felé tereljük a fogyatékkal élő sportolót. Ez pozitív gondolatok és pozitív önbeszéd oktatásával érhető el. A negatív gondolkodás következményei alacsony önbecsülést okoznak, növelik a szorongást és rontják a teljesítményt. A sportoló más önszuggesztiót használ a pozitív gondolkodás trenírozása során, amely egyben a pozitív gondolkodás legfontosabb része. A javaslatoknak reálisaknak és konkrétaknak kell lenniük, ezek közül egyesek a nagatív gondolatokból eredő problémák kijavítására összpontosítanak, és vannak olyanok, amelyek a félreértéseket előzik meg. Azok a javaslatok is fontosak, amelyek a sportoló önbizalmát és önbecsülését növelik.

Rutin

Mikor a fizikai problémákkal élő sportolók elsődleges rutinjainak kialakításáról van szó, fontos, hogy figyelmet fordítsunk a kiegészítőkkel, mint például a kerekesszékekkel kapcsolatos problémákra és hosszabb időt hagyjunk a szállításra, valamint az akadálymentességgel kapcsolatos problémák megoldására a versenyhelyszínen. (De Bress, De Guast et al., 2013).

A kommunikáció, mint kihívás a facilitátorok és a fogyatékkal élő személyek számára

Amikor fogyatékkal élő sportolókkal dolgozunk, akkor rendkívül fontos a kommunikáció.Fontos például, hogy a pszichológus, valamint az edző és az asszisztens azonos szinten beszélgessenek a kerekesszékben ülő sportolóval.

Mivel a cerebrális parézis gyakran érinti a tiszta, világos beszédhez szükséges izmok irányítását érinti, (Nordberg, Miniscalco, Lohmander & Himmelmann, 2013), néha nehéz megérteni azokat a sportolókat, akiket a betegség súlyosan érint. Egyes sportolóknak asszisztensük van, aki részt vehet velük a sporteseményeken és velük együtt edz. Amennyiben az asszisztensek együtt játszanak a sportolóval, a sportolóval tartsa a szemkontaktust és vele kommunikáljon, ne az asszisztenssel! Amikor a fogyatékkal élő személlyel kommunikál, legyen türelmes,amíg az illető beszél és ne fejezze be a mondatait!

Amikor fogyatékkal élő sportolókkal kommunikálunk, akkor mindig fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy az illetők milyen mértékben képesek látni vagy hallani, és mely kommunikációs formák a legjobbak számukra (például szájról olvasás, nagy betűk...). A figyelem felkeltésére alkalmas módszerek kialakítása is hasznos. (pl. villanó fények, váll megérintése, sípszó).

Amikor látási,- vagy hallási zavarokkal élő sportolókkal dolgozunk, fontos, hogy csökkentsük a háttérzajt. A látássérültek hallókészülékekre támaszkodnak és azok, akik hallókészülékekre támaszkodnak (de nem teljesen siketek), ha a hangot elnyomja a háttérzaj.

Szem előtt kell tartanunk azt, hogy a kommunikáció és a megértés szintje az értelmi fogyatékokkal élő sportoló képességeihez legyen igazítva.Amennyiben szükséges, adjunk időt a sportolónak a megértésre és a válaszadásra!Lassan, rövid mondatokat használva beszéljünk és kellően hosszan várjunk, mielőtt új kérdést tennénk fel! Mondataink legyenek világosak és fokozatosan beszéljünk az illetőhöz! Lehet, hogy többször kell tisztáznunk és elmagyaráznunk a feladatok célját és a munkához kapcsolódó utasításokat. A szóbeli utasításokat kombináljuk az információadás más módjaival! Az utasítások egyszerűek, rövidek és pontosak legyenek! A hosszabb és összetettebb utasításokat rövidebb szakaszokra vagy lépésekre osszuk fel!

Amikor mentális zavarral élő emberekkel dolgozunk, akkor fontos, hogy plusz időt szenteljünk a mentális tréningre és fokozatosan készítsük fel őket a megfelelő mentális képességre, mindenkit a helyzetnek és a viselkedésnek megfelelően. Lehet, hogy túlságosan nehéz számukra az, hogy egyszerre egynél több mentális készséget sajátítsanak el és gyakoroljanak. (Gregg et al., 2004). Ez a leggyakoribb hiba, amivel a sportpszichológusok, az edzők és az assztensek foglalkoznak. Például a teniszezéshez kifejezetten meg kell tanulniuk azt, hogy a játék során ne menjenek át a pálya másik oldalára azért, hogy megkapják a labdát.

Amennyiben az értelmi fogyatékkal élő személy írástudatlan, akkor a célok kitűzése vagy más, általában az írást igénylő tevékenységek végzése során mérlegeljük az írás helyett a hangfelvételek, vagy rajzok használatát! (Hanrahan, 2004).

Az üzeneteknek az értelmi fogyatékkal élő egyének felé történő hatékony eljuttatásához gyakran kreativitásra van szükség. Fontos, hogy meggyőződjünk arról, hogy az üzeneteket helyesen értelmezték.Mivel a mentális rendellenességgel élő emberek gyakran értenek egyet, vagy fogadnak el pozitív válaszokat (Gregg, 2013), ezért jobb, ha kerüljük az eldöntendő, igen/nem kérdéseket (mert mindegy mi a kérdés, a válasz valószínűleg az lesz, hogy ‘’nem’’.) Ehelyett olyan kérdéseket tegyünk fel, amelyek megkövetelik az illetőtől, hogy bebizonyítsa azt, hogy megértette a választ, vagy kérjük meg a sportolót, hogy ismételje el az információt, vagy az üzenetet!

Abban az esetben, ha a sportpszichológusnak korlátozott kapcsolata van a csapattal vagy a sportolóval, akkor hasznos elmagyarázni az edzőnek vagy más releváns szakembereknek, hogy mi az, amit a csapat, vagy az egyéni sportoló tanult a pszichológiai felkészítésből vagy intervencióból (Gregg,2013), és átismételni, gyakorolni és erősíteni azt a feladatok és a versenyek során.A türelem és a sok-sok ismétlés fontos az értelmi fogyatékkal élő emberekkel való munkavégzés során.

Amikor szerzett agysérüléssel (ABI) élő emberekkel dolgoznak, a sporttevékenységek segítőinek tisztában kell lenniük az ABI által okozott számos különböző következménnyel, és a szakember ajánlásai szerint kell eljárniuk. Az agysérülés következményei, amelyek kihathatnak a szerzett agysérüléssel élő sportoló sporttevékenységére, befolyásolhatják a fizikai aktivitás teljesítményét, valamint a mentális működést. Különös figyelmet kell tehát szentelnünk a végrehajtási funkcióhoz kapcsolódó problémáknak, a motivációnak, a konfrontációnak, a célkitűzés, valamint a reális elvárások kialakításának problémáinak, stb …

A szerzett agysérüléssel élő sportolóknak gyakran nehézséget okoz tevékenységeik tervezése és szervezése. Problémát jelent a cél eléréséhez szükséges lépések meghatározása, valamint azok sorrendje (mi történik hamarabb, vagy később). Nehezen állnak neki egy tevékenységnek és gyakran részletes vagy további utasításokra van szükségük, mielőtt elvégzik a tevékenységet.

Agysérülés után a sérült áldozatok különböző memóriaproblémákkal szembesülnek. A memóriazavar leggyakoribb és nagyon kellemetlen formája a rövidtávú, vagy ‘’munkamemóriák’’ problematikája. Ez az új tények, új nevek, arcok, megállapodásokra való emlékezés nehézségét jelenti, azt, hogy valaki elfelejti, hogy hagyta a dolgait, illetve, hogy milyen kötelezettségei vannak.

Amikor szerzett agysérüléssel élő sportolókkal dolgozunk,akkor fontos, hogy (akárcsak a fejlődési zavarral élő embereknél) kerüljük a túlzott ingerlést, mint például azt, hogy több ember beszéljen egyszerre, közvetlenül az illetőhöz szóljunk, lassan, világosan és átfogó módon beszéljünk. Szüntessünk meg minden lehetséges ingert a háttérből, vagy a környezetből (rádió, zaj a szobában, stb.). A felhasználó memóriaproblémái és csökkent tanulási képessége miatt számos ismétlést és magatartási tréninget kell végeznünk.

Motivációs és célkitűzési technikák

A fogyatékkal élő sportolók motiválásához kapcsolódó gyakorlati megközelítések a nem fogyatékkal élő sportolókéhoz hasonló, különböző elméleti irányzatoktól származnak (például termelékenységi motivációs elmélet, magatartással magyarázott elméleti utasítások, ösztönző motiváción, célkitűzés elméleten alapuló elméletek, stb …).

A motiváció alapvető jellemzői a bátorítás és a tanácsadás (Kajtna & Jeromen, 2013). A motiváció folyamatában az egyik legfontosabb tényező a célok kitűzése. Ez olyan konkrét célok tervezett kiválasztása, amelyeknek pontosan meghatározottaknak, reálisaknak és elérhetőeknek kell lenniük. Legtöbbször ezt a technikát használják a sportban.

A sportoló célokat tűz ki és megfelelő magatartással megpróbálja elérni azokat. A céloknak meg kell felelniük a sportoló szükségleteinek. Az indítékok a magatartásnak a célra összpontosító okai. A szükségletek felmerülnek és mindaddig fenntartják az indítékot, amíg a sportoló eleget nem tesz a célkitűzésnek (Tušak & Tušak, 2003).

A konkrét célok alaposabban folyásolnak be, mint az általános célok.Az edző a sportolóval együtt tűzi ki azokat, és meg kell határozniuk a kitűzött célok eléréséhez kapcsolódó stratégiákat. Ebben a megközelítésben az edző által az elemzés után a sportolónak adott visszajelzés fontos szerepet játszik. Ha az pozitív előrehaladást mutat, a technika sikeresebb lesz.

A rövidtávú és a hosszútávú célok kitűzésének jelentős hatása van a motiváció fenntartására. Az alcélkitűzések (alcélok) a fő célhoz vezetnek, és ha az egyiket a sportoló nem éri el, az azt jelzi, hogy változtatni kell a stratégián annak érdekében, hogy elérje a végső célt.

A sportolónak el kell hinnie, hogy képes elérni a kitűzött célokat. A célok kitűzése nemcsak a motiváció növelésének eszközéül szolgál, hanem a koncentrációt és a hatékony időbeosztást is javítja. (Tušak, Misja & Vičič, 2003).

A célok kitűzésének e technikája ugyanúgy alkalmazható a fogyatékkal élő emberek sportjában, legyen szó akár versenysportról, szabadidősportról vagy rehabilitációról.Fontos ugyanakkor, hogy megértsük, hogy egy fogyatékkal élő sportoló miért vonzódik a sporthoz.A fogyatékkal élő és az egészséges sportolóknak hasonló ösztönzőrendszerük van. (az ösztönzők a vonzó célok). Tušak és Tušak (2013) szerint, a jelenlegi kutatás alapján 7 ösztönzőrendszert ismerünk el, amelyek megmagyarázzák a sportolónak a sportban való részvétele iránti motivációját:

  • Az eredmény és a siker vágya,
  • A társaság iránti vágy,
  • Az érzéki elégedettség, izgalom,
  • Kíváncsiság
  • Agresszió
  • Erő
  • Önállóság.

Az egyes ösztönzők fontossága egyénenként eltér. Az első kettő rendkívül fontos a mindennapi élethez, a szocializációhoz, a szórakozáshoz és az eredményekhez. Összeköthetjük ezeket az egyén tapasztalat és aktív részvétel iránti igényével.

A fogyatékkal élő sportoló önmeghatározása, mint a facilitátorok előtt álló kihívás

Az önbizalom meghatározás szerint egy sportoló meggyőződése, vagy magabiztosság-érzete a sikeres teljesítmény lehetőségével kapcsolatban. Ez egy olyan szubjektív tényező, amely a sportolótól ered és nagy hatással van annak sporttevékenységére.

Egyes, fogyatékkal élő emberekről szóló sporttanulmányokban meghatározták a sportban való részvétel pozitív előnyeit, amelyek közé a jobb énkép, a valahova tartozás érzése és számos más egészségre gyakorolt előny tartozik. (DePauw & Gavon, 2005).

A sportpszichológusok pszichológiai felkészítéssel segíthetik mind a fogyatékkal élő sportolókat, mind az ép sportolókat abban, hogy lelkileg ellenállóvá váljanak, magabiztosságra és kellő motivációra tegyenek szert.

A nagy önbizalom elérésének folyamata egy fogyatékkal élő sportolónál sok évig elhúzódhat, és a pszichológusnak tanácsadói szerepe van. A sportolónak egy olyan környezetet kell kialakítania maga körül, amibe olyan emberek tartoznak, akik hisznek benne. Az ismétlődő pozitív tapasztalatok nagymértékben hozzájárulhatnak a globális és kiegyensúlyozott önbizalom eléréséhez. (Tušak, 2001).

Egy sportoló önbizalmának elemzésekor meghatározzuk az illető személyiségét. Az alacsony önbizalommal rendelkező egyének félnek a kudarcoktól, negatív gondolataik vannak, kétségbe vonják saját képességeiket és úgy érzik, hogy nem fog nekik sikerülni. Azok, akiknek túl magas az önbizalmuk, nem látják a hibáikat és nem akarják kijavítani azokat, azt hiszik, hogy ők jobbak annál, mint amilyenek valójában, és kudarc esetén mindig mentségeket találnak. A szerzett agysérüléssel élő sportolók – a sérülés, vagy az önmagukról és a saját képességeikről alkotott reális önkép kialakítására való képtelenség eredményeként – gyakran szembesülhetnek ilyen problémákkal. (Žini, 2018).

A szülőknek, a rokonoknak, az edzőknek és a személyi assziszenseknek van a legerősebb befolyásuk az egyén magabiztosságára és önbecsülésére. A helyes szemlélet magában foglalja a pozitív bátorítást, a dícséretet, a pozitív tapasztalatot, valamint az érzelmi támogatást.

Az énkép az egyénnek az önmagával kapcsolatos egyéni véleményeinek és attitűdjeinek a tapasztalatokon és meggyőződéseken alapuló, az egyénnek az önmagával való kapcsolatán át tükröződő sorozata. Következésképpen az illető önmagával és azzal a környezettel kapcsolatban alkot értékeket, amelyben él. Az, akinek jó az énképe, annak magas az önbizalma illetve fordítva, akinek rossz az én-képe, annak alacsony az önbizalma.

Az énkép függ az illetőnek a saját erősségeiről és gyengeségeiről alkotott észlelésétől és ismeretétől, az egyénnek a saját, illetve azoknak az embereknek az ismereteiről alkotott véleményétől, akikkel az illető összehasonlítja önmagát. Megkülönböztetünk testi, társas és tudományos énképet.

A fogyatékkal élő sportoló testi énképét nagymértékben meghatározhatják a sporttevékenységek.A sport egy olyan fontos impulzus lehet, amely növeli a teljesítményükkel kapcsolatos kompetenciájukat és javítja fizikai képességeiket. Sajnos a gyakorlatban gyakran megtörténik az, hogy a rossz koordinációjú, fogyatékkal élő egyének kevésbé aktívak a sportolás és a rekreáció terén, és több időt töltenek azzal, hogy jobb koordinációjú, fogyatékkal élő egyéneket néznek, ennek következtében pedig korlátozzák saját fejlődési esélyeiket.

Stresszkezelés

Egy sikeres sportolónak rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy hatékonyan tudja kezelni a stresszt, és ez a fogyatékkal élő sportolókra is vonatkozik. A stresszorok által okozott problémák megfelelő megoldására számos technika ismert.

A stressz enyhítése érdekében vezetjük be a képzést, amely egy, a stressz káros hatásait mérséklő programot foglal magában. A képzés az önmagunkkal folytatott beszélgetés megtanulását, az ember saját gondolatainak megfigyelését, problémamegoldó készségeket és figyelemösszpontosítást foglal magában.

Három fázisa van:

• Az ezzel a képzési elvvel kapcsolatos oktatás,

• Különböző, tervezést és problémamegoldást, relaxációt, valamint a gondolkodási minták megváltoztatását igénylő feladatok.

• Az elsajátított készségek kontrollált környezetben való tesztelése (Tušak, Misja és Vičič, 2003).

A sport, mint egy olyan közeg, ahol a fogyatékkal élő személy kapcsolatokat alakíthat ki és enyhítheti magányát, úgy írható le, mint egy rendkívül pozitív tevékenység, és mint az életminőség javításának egyik eszköze. A mindennapi életben azonban fizikai képességeikből adódóan a fogyatékkal élőket korlátozhatja saját fogyatékosságuk, s ennek következtében stresszt élhetnek át és alacsony lehet az önbizalmuk.

Stresszkezelés a paralimpiai sportágakban

A Paralimpiai Játékokat – akárcsak az Olimpiai Játékokat – a legmagasabb szintű versenynek tekintik, amire egy fogyatékkal élő sportoló törekedhet. A Paralimpiai Játékokat övező fokozott figyelem és az a jelentőség, amit a társadalom, az edzők és a támogató csapat a Paralimpiai Játékok győztesének tulajdonít tehát nagyon izgalmassá és stresszessé teszik a Paralimpiai Játékok élményét. A győzelem eléréséig fogyatékkal élő sportolók hasonló nyomást élnek át, mint ép társaik. Az első helyezettek fokozott stresszt tapasztalnak a média és a család kiemelt figyelmének eredményeként. (Disability and Sport, 2018)

A mind a fogyatékkal élő, mind pedig az ép sportolók által megtapasztalt stresszforrások mellett meghatározhatunk néhány olyan stresszforrást, amelyek kizárólag a fogyatékkal élő sportolókra pl. a kerekesszékben, vagy a protézissel élőkre vonatkoznak, mint pl. a versenyre való elutazáshoz kapcsolódó problémák, hogy hogyan szálljanak fel a repülőre, hogyan üljenek át a székből a kerekesszékbe, hogy hogyan jussanak el a WC-ig és vissza, illetve hogyan menjenek el tisztálkodni, hogyan jussanak el egy hosszú esti túra után a versenyre, emésztőszervi problémák, stb. Gyakran egy hosszabb távollét az otthontól is stresszes lehet. A fogyatékkal élő sportolóknak hiányoznak azok, akik fontosak a számukra, akik segítik és szociálisan támogatják őket. (Disability and Sport, 2018).

A paralimpiai sportolók jelentős mennyiségű időt töltenek a paralimpiai faluban. Azok a sportolók, akik a játékok végén versenyeznek, jelentős mennyiségű időt kell ismeretlen környezetben eltölteniük. Olyan ágyban alszanak, amihez nem szoktak hozzá.Egy, a Pekingi Paralimpiai Játékokon részt vett brazil paralimpiai sportolókkal kapcsolatban végzett tanulmány azt mutatja, hogy legtöbbjük alvásának minősége rossz volt. A rossz alváshoz szorongás társult, a sportolók 72%-a közepes mértékben szorongott, míg azoknak a sportolóknak, akik jól aludtak csupán 28%-a volt kevésbé szorongó. A brit csapat tagjai szintén arról számoltak be, hogy problémáik voltak a szobabeosztással, illetve, hogy milyen jól versenyeztek azután, hogy rosszul aludtak. (Martin & Wheeler, 2011).

A fogyatékkal élő sportolók gyakran kevésbé jutnak el sportpszichológusokhoz és edzőkhöz, mint ép társaik. Hasonlóképpen korlátozott az orvosokhoz, terapeutákhoz, masszőrökhöz és atlétikai edzőkhöz való eljutásuk is. Általában csak edzők és assziszensek állnak rendelkezésükre.

A fogyatékkal élő sportolókat alkalmasságuk szerint rangsorolják és versenytársakat is így jelölnek ki számukra. Az a rangsorolás, amely a verseny előtt történik, stresszes lehet a sportolók számára, mert ők más szinten élhetik meg a rangsorolást. Ha a sportolókat átminősítik, akkor jobb sportolókkal kell versenyezniük. Egy ilyen forgatókönyv nyilvánvalóan csökkentheti önbizalmukat és a döntő pillanatokban növelheti a szorongásukat. (Disability and Sport, 2018).

A doppingteszt is a Paralimpiai Játékok alapvető részévé vált, s az egy új és éppezért stresszes élmény. A Paralimpiai Játékokon a vizsgálat bonyolultabb, mint az egészséges sportolóknál. Például sok sportoló katéterrel ürít. Néhányuknak a fogyatékosságukhoz kapcsolódó kezelésük részeként kell a tiltott szerek használata miatt kivételezési kérelemért folyamodniuk.

Néhányan krónikus fájdalmaktól szenvednek és orvosi marihuánával kezelhetők, amely jogilag engedélyezett otthon, ám tilos a Paralimpiai Játékokon.

A legtöbb élsportolót befolyásolják a sportáguk világának eseményei és körülményei. A paralimpiai sportolóknak azonban néhány olyan egyéni körülménnyel és problémával is foglalkozniuk kell, amelyek akadályozzák azok optimális működését.

A fejlett pszichológiai képességek segítik a fogyatékkal élő sportolókat a stressz kezelésében. A sportpszichológusok pedig fontos szerepet játszanak a pszichológiai felkészítésben és képzésben.

References

De Bressy de Guast, V., Golby, J., Van Wersch, A., & d’Arripe-Longueville, F. (2013). Psychological skills training of an elite wheelchair water-skiing athlete: A single-case study. Adapted Physical Activity Quarterly,30, 351–372

Disability in Sport, pridobljeno junij 2018 iz http://psychology.iresearchnet.com/sports-psychology/disability-in-sport/

Gregg, M. (2013). Working with athletes with intellectual disabilities. In S. J. Hanrahan & M. B. Andersen (Eds.), Routledge handbook of applied sport psychology: A comprehensive guide for students and practitioners, (pp. 441–449). London: Routledge

Gregg, M. J., Hrycaiko, D., Mactavish, J. B., & Martin, G. L. (2004). Amental skills training package for Special Olympic athletes: Apreliminary study. Adapted Physical Activity Quarterly,21, 4–18.

Hanrahan, S. J. (2004). Sport psychology and athletes with disabilities. In T. Morris & J. Summers (Eds.), Sport psychology: Theory, applications and issues (2nd ed., pp. 572–583). Milton, Queensland: John Wiley & Sons.

Hanrahan, S. J. (2007). Athletes with disabilities. In G. Tenenbaum & R. C. Eklund (Eds.), Handbook of sport psychology (3rd ed., pp. 845–858). Hoboken, NJ: Wiley.

Hanrahan, Stephanie J., Psychological Skills Training for Athletes With Disabilities, First published: 09 March 2015, https://doi.org/10.1111/ap.12083

James H. Rimmer, PhD, Barth Riley, PhD, Edward Wang, PhD, Amy Rauworth, MS, Janine Jurkowski, PhD, Physical activity participation among persons with disabilities: Barriers and facilitators. Available from: https://www.researchgate.net/publication/8540158_Physical_activity_participation_among_persons_with_disabilities_Barriers_and_facilitators [accessed Jul 05 2018].

Kajtna, T. in Jeromen, T. (2013). Šport z bistro glavo – utrinki iz športne psihologije za mlade

Malouin, F., & Richards, C. L. (2010). Mental practice for relearning locomotor skills.Physical Therapy, 90, 240–251.doi:10.2522/ptj.20090029

Malouin, F., Richards, C. L., Durand, A., Descent, M., Poire, D., Fremont, P., Doyon, J. (2009). Effects of practice, visual loss, limb amputation, and disuse on motor imagery vividness. Neurorehabilitation and Neural Repair, 23, 449–467. doi:10.1177/1545968308328733

Martin, J. J. (2013). Athletes with physical disabilities. In S. J. Hanrahan &M. B. Andersen (Eds.), Routledge handbook of applied sport psychology: A comprehensive guide for students and practitioners (pp. 432–440). London: Routledge.

Martin, J. J., & Wheeler, G. (2011). Psychology. In Y. Vanlandewijck & W. Thompson (Eds.), The Paralympic athlete (pp. 116–136). London: International Olympic Committee)

Screws, D. P., & Surburg, P. R. (1997). Motor performance of children with mild mental disabilities after using mental imagery. Adapted Physical Activity Quarterly, 14, 119–130.

Stephanie J Hanrahan, (2014), Psychological Skills Training for Athletes With Disabilities, Schools of Human Movement Studies and Psychology, The University of Queensland, Australia.

Tušak, M., Misja, R. in Vičič, A. (2003). Psihologija ekipnih športov . Ljubljana: Fakulteta za šport, Inštitut za šport.

Tušak, M.[Maks]in Tušak, M. [Matej](2003). Psihologija športa. Ljubljana: Znanstveni inštitut Filozofske fakultete

Vešligaj Damiš, J., Majcenovič Cipot D., Čeh, M., (2017). PRIPOROČILA IZVAJALCEM »ReSport« aktivnosti, Center Naprej (Internal book), Maribor

Žilni, S., 2018. PSIHOLOŠKA PRIPRAVA V KONJENIŠTVU, DIPLOMSKO DELO, UNIVERZA V LJUBLJANI, FAKULTETA ZA ŠPORT, Kineziologija, Ljubljana